Közzétéve: 2017. november 22

A füstmentes világnap jegyében tartottuk ma a 6. c osztályban a természetismeret óránkat. Iskolánk védőnői- Csilla és Virág néni- a világnap tradícióvá válásának történetét ismertették, illetve a dohányzás során a szervezetbe kerülő legkárosabb anyagokat sorolták fel. Nagyon meglepődtek diákjaink, amikor a dohányzással összefüggő betegségekről hallottak. Egy szál cigi 11 perccel rövidíti meg az életet, a rendszeres dohányzás pedig mínusz 14 évet jelent. Erre figyelmeztet a füstmentes világnap.
Végezetül plakátot készítettek a dohányzás káros hatásáról. 
Köszönjük a védő nénik felvilágosító előadását.
Kovács Gézáné – Anikó néni

Közzétéve: 2017. november 13.

2017. november 11-én, Márton-napján rendezte meg a veszprémi Padányi Katolikus Iskola hagyományos főegyházmegyei szavalóversenyét, melyre iskolánkból 3 tanuló nevezett.
A szervezők két, meghatározott támájú verset kértek a résztvevőktől. A legkisebbek kötelező költeményének családi élményről kellett szólnia. A 7-8. osztályosok kötelezője istenes vers volt kijelölt költőktől. A szabadon választott kategóriában a 3-4. osztályosok kortárs magyar gyermekverset; a nagyok kortárs, határon túli magyar költő versét adhatták elő.

Közzétéve: 2017. október 28.

Az iskolaújság 2017. októberi száma a Médiatárban (lásd felső menüsor), vagy a bal oldalon található Iskolaújság / Archívum almenüben tekinthető meg (vagy tölthető le). A korábbi számok is ide kerültek. Jelenleg mintegy 30 számot töltöttem fel a 2003 és 2017 közötti időszakból. A 2017/3. szám legalul van, amennyiben a böngészőben névsor szerint jelennek meg a fájlnevek. A legújabb szám mérete mintegy 2 MB. A hiányzó számok linkje már nem él a régi honlapon, így nem tudtam őket visszatölteni, ezeket megpróbálom más adathordozókon felkutatni, vagy a könyvtári példányokból beszkennelni.

Németh József, főszerkesztő

Közzététel: 2017. október 28.

Boszorkányok, fekete macskák, csontvázak és ijesztő szellemek lepték el ma délután a Tarczy Lajos Általános Iskola auláját a hagyományos Halloween-partin, melyet az intézmény már évek óta megszervez a kéttannyelvű tagozatra járó alsós diákoknak.
Hardi Tünde tagozatvezető elmondta, az intézményben már évek óta hagyomány, hogy az ősi kelta ünnepet, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak október 31-én éjszaka, a pápai tarczys tanulók is felelevenítenek.

Közzététel: 2017. október 28.

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon Venczel Csaba, iskolánk igazgatója rövid iskolagyűlést tartott az aulában. Beszélt a halottakra való emlékezés közelgő ünnepeiről:
„November elseje mindenszentek ünnepe, november másodika a halottak napja a keresztény világban.
A katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé. A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe. Magyarul annyit tesz: mindenszentek előestéje.

Közzétéve: 2017. október 23.

2017. október 20-án pénteken pályaválasztási napon vettek részt az iskola felsős tanulói. Nekünk szerencsénk volt, mert a délelőtt folyamán két üzembe is ellátogathattunk. Először a Császár Autó Kft-nél kezdtünk,ahol megnézhettük azt, hogy miként javítják meg az autókat, utána a raktárakba mentünk. A kedvenc részem az volt, hogy több autóba is beülhettünk, valamint egy tervező program segítségével megalkothattuk a saját álomautónkat.